Szakmai tudásom mellett kiemelten fontos számomra a páciensekkel való együttérzés és a bizalmi kapcsolat megteremtése. Tudom, hogy a bőrproblémák nem csupán fizikai, hanem lelki terhet is jelenthetnek, ezért minden konzultáció során figyelmesen meghallgatom Önt, megértem az aggodalmait, és együtt keressük meg a legmegfelelőbb megoldást.
Szeretettel várom a magánrendelésemen pácienseimet egészen csecsemő kortól!
Az Ön bőre – az én szívügyem!
Tanulmányok
1986-ban szereztem általános orvosi diplomámat a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, majd 1992-ben bőrgyógyászatból tettem szakvizsgát.
Munkatapasztalat
Több mint két évtizedes kórházi tapasztalattal a hátam mögött – 2018-ig a gyulai Pándy Kálmán Kórház és a békéscsabai Réthy Pál Kórház járóbeteg szakrendelésén dolgoztam –, 2018 óta jelenleg is Budapesten, a magánegészségügyben folytatom pályafutásomat.